II. nemzetközi MONOTÁNC fesztivál

DUNAÚJVÁROS, 2006. DECEMBER 28-29-30.

Minden kezdet nehéz...

...de szerencsésen túl vagyunk rajta! Így aztán semmi akadálya, hogy a folytatás se legyen könnyebb.
Másodszorra rugaszkodunk neki, hogy megrendezzük Dunaújvárosban a MONOTÁNC Fesztivált, mely szinte azonnal nemzetközivé izmosodott, jelezve, hogy az ötlet nem csak Magyarországon pótolja a hiányt. Idén a hazai elitet cseh és szlovák előadók is kiegészítik, akiket nem kellett nagyon győzködnünk, hogy eljöjjenek. Viszont voltak szép számmal, akiket arról kellett győzködnünk, hogy talán majd legközelebb!
A jövőre nézve mindez szerintünk jó jel.
Az időpont változatlan, a műfaj és stílusbeli korlátokat tetszőleges mozdulattal - táncművészet! - bátran át lehet ugrani. Az egyetlen díjat pedig idén is a legkiválóbb zsűri ítéli majd oda: Zsűri csupa nagy Zével, úgymint köZönség, néZő, stb. Jelszónak is jó lesz a tavalyi:
Ha már végképp elég volt a bejgli, gyere a Bartókba!

Legyen a vendégünk a két ünnep között Dunaújvárosban!

Miért a tánc?

Mert bármivel hazudhatsz. A legkönnyebb sms-ben, aztán levélben, aztán telefonon, és élőszóban is remekül csinálja, aki profi. Ha igazságra vágysz, ne higgy semmi másnak, csak a saját szemeddel látott mozdulatnak és arcvonásnak. Mert egy művész - vagy nem művész - aki a mozdulatait, testének esendőségét bízza rád, megérdemli a figyelmet. Mert ehhez erő kell, alázat, biztos tudás és minden kétséget kizáró tehetség.

Miért a mono?

Mert a legfontosabb dolgok itt belül vannak, mert a legerősebb energiák innen belülről fakadnak, mert a "lényeget" megosztani mással csak úgy lehet - vagy nem lehet -, ha magaddal tisztában vagy, vagy ha legalább elindulsz az önismeret rögös útján. Ha nem veszed észre, ha most éppen mást gondolsz erről, akkor is. Ehhez kell a minden kétséget kizáró tehetség, a legbiztosabb tudás, a legnagyobb alázat és a legtöbb erő. Mert "végül úgyis egyedül vagy".

Tudják ezt az emberek az egész világon, és mi is ezért rendezünk újra MONOTÁNC fesztivált!

Üdvözlettel:
Énekes István és Szögi Csaba

Megnyitó: 2006. december 28., csütörtök, 19.00

A fesztivált megnyitja:

Gombos István, képviselő, a Kulturális Bizottság elnöke

Helyszín:
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
2400 Dunaújváros, Bartók tér 1.

Tánc-Kritikai-Szeminárium

A fesztivál ideje alatt Tánc-Kritikai-Szeminárium működik a Bárka Hajónapló Műhely fiatal kritikusai számára. Meghívott előadók: Gál Eszter és Jászay Tamás. A résztvevők fesztiválról szóló cikkei olvashatóak lesznek itt, és a www.tancelet.hu oldalon.

Társszervezők:

Főtámogató:

Támogatók:

Médiatámogatók:

STÁB

  • Művészeti projektvezető: Énekes István
  • Művészeti vezető: Szögi Csaba
  • Program menedzser: Trifonov Dóra
  • Kommunikációs menedzser: Balla Tibor
  • Marketing menedzser: Gulácsi Zoltán
  • Műszaki koordinátor: Büki András
  • Munkatársak: Hevér Rita, Sebők Borbála, Móri Csaba, Gecsei Zoltán "Swéd"
  • Angol verzió: Rádai Andrea (valamint társulati anyagok)
  • Szerkesztő: Trifonov Dóra, Sebők Borbála
  • Plakát: Balla Tibor
  • Webdesign: DunaNet Design Studió www.dds.hu









II. international MONODANCE festival

DUNAÚJVÁROS, 2006. DECEMBER 28-29-30.

Why dance?

You can lie with anything: in an sms or a letter, on the phone - and if you do it by word of mouth, your are an ingenious liar. But if it is the truth that you long for, do not trust anything but your own eyes witnessing the gestures of a body and the expressions of a face. Artists - or non-artists - deserve your attention since they entrust the motion and fallibility of their body to you. And this calls for submission, force, certain knowledge and talent beyond doubt.

Why mono?

Because the most important things are inside and the strongest energy comes from within. You may deny or not notice it, but you can (or cannot) share "the essence" with others if and only if you know yourself or, at any rate, you have started walking on the rough way of self-knowledge. And this calls for the deepest submission, the strongest force, the most certain knowledge and talent beyond doubt. Because "at the end you are all alone".

All people around the world are aware of it and this is the reason why we organize the MONDANCE Festival again.


Sincerely:
Énekes István és Szögi Csaba

OPENING CEREMONY: Thursday 7.00 pm, 28th December 2006

Festival opened by:

István Gombos, representative, president of the Cultural Committee

VENUE:
Bartók Theatre and House of Arts
2400 Dunaújváros, Bartók Béla Square 1.

Dance-Critics-Seminar

A Dance-Critics-Seminar is held during the festival for the young critics of Bárka Hajónapló Workshop. Guests invited: Eszter Gál and Tamás Jászay. See the participants' articles about the festival on this page and at:www.tancelet.hu

Co-organizers:

Supported by:

Supporters:

Media support:

STAFF

  • Artistic project manager: István Énekes
  • Artistic director: Csaba Szögi
  • Program manager: Dóra Trifonov
  • Communication manager: Tibor Balla
  • Marketing manager: Zoltán Gulácsi
  • Technical coordinator: Anrás Büki
  • Assistants: Rita Hevér, Borbála Sebők, Csaba Móri, Zoltán "Swéd" Gecsei
  • English version: Andrea Rádai (and company material)
  • Edited by: Dóra Trifonov, Borbála Sebők
  • Poster: Tibor Balla
  • Webdesign: DunaNet Design Studió www.dds.hu
DunaNet Design Studio